Fidelita hipnózisa
Kedves Barátaim, Feleim, Darabkáim, Szívecsücskeim!
Talán akkor ütött volna igazán ez a teljes mértékben KITALÁLT történetem, ha a választás napján, netán az előtte lévő 2-3 napban írom ki. De mondok én neked valamit:
Tekintettel az egyébként is robbanásig feszült közhangulatra, valamint az azt övező, már szinte betegesen érzékeny emberi lelkivilágra (legalább is egyes témékra kiéleződve), személyes egészségem megtartását elősegítendő, bejegytésemet inkább az ún. "történelem utáni" napokban idealizáltam megjelentetni e felületen.
FIDELITA
A földön, a vasárnapi, hömpölygő tömeg közepén két óvodás korú gyermek vergődik. Ágost sír, Dömperke is sír, és még vagy többszázan szanaszét, elveszetten. Történt mindez egy kicsiny plüssjáték miatt, ami egy új, magyar képregényhős, Fidelita "hibájából" esett ekképpen. Apák és anyák mélységesen megszégyenülve és lesújtva tornyosultak e borzalom fölé, amit mint kígyót, melengettek keblükön, hogy közben észre sem vették. Me miként fajulhatott a dolog ideáig?
Fidelitát egy furcsa, földönkívüli, félig sárgarépa (az egészségre utalva), félig pedig egy Popeye-re hajazó figura (az erőt megjelenítendő) volt. A választás előtt nagyjából fél évvel kezdődött meg bátor tetteiről szóló történeteinek elbeszélése egy kormányközeli lap gyermek-rovatában, egy-egy rövidke képregény formájában. A készítők, a terjesztők, sőt, talán még maguk az ölet megálmodói sem gondolták volna még legmerészebb álmaikban sem, hogy ilíen nagy népszerűségre tesznek szert alkotásuk révén. A lap eladási száma nőttön-nőtt: a következő hetekben már Fidelita-poszterekkel igyekeztek kis olvasóik kedvében járni hétről-hétre. Később ez a narancssárga lényecske már mutatós kulcstartó formájában virított egyes kampánypavilonok pultjai mögött rakatszám, hiszen akapánybeszédekre egybegyűlő szülőseregtől nem föltétlen várható el, hogy otthon hagyják szemük fényét, netán nagymamára, nagypapára, vagy akár a szomszédra bízzák ennek időtartamára, hiszen akkor értékes kampánycélpontok kényszerülnének távol maradni érdeklődésük tárgyától. Ráadásul még gyümölcsöző személyes találkozások, erőt adó, meleg kézfogások lehetőségét is elszalasztanák. Nem beszélve az ott elhangzó tájékoztatás tartalmáról, aminél egyáltalán nem mutatkozik esély arra, hogy bármi "kifelejtődjön", ezen felül egy szomszédnak nem lehet eredményesen föltenni az előadással kapcsolatos kérdéseiket. Az is való igaz, hogy a politikai nevelést (vagy ha ez a fogalom túl bonyolult, nevezhetjük agymosásnak is) sosem lehet elég korán elkezdeni. Valóban ésszerű még idejében elkezdeni a gondoskodást a jövő generációjának informálásáról. Ezen elmélet fonalán haladva épült a "répások" (ahogy a nevelni szándékolt generáció tagjai nevezték őket) gondoskodás-politikája.
Eltelt újabb néhány hét; már karácsony tájékán járt az idő, amikor a kis Fidelita kulcstartók színes, kinyitható műanyag szívecskét is tartottak a kezükben, melyekben rövidke, edves üzenet volt olvasható ( párt egyes alapelvét/alapértékét bújtatva meg bennük) A tizenhat szín mindegyike más-más üzenetet hordozott magában. A fent említett hetilap karácsonyi különszámában ezt még megfejelte egy extra kiadású, ezüstös ajándékkulcstartóval, aminek szívecskéjébe annak gazdája maga írhat vagy rajzolhat szeretetteljes üzenetet; ily módon beállítva a fa alá akár remek ajándék is lehet valaki számára.
Elmúltak az ünnepek. Február vége táján itt-ott már fölfedezhető volt a kicsivel nagyobb, de már kokárdát viselő, narancssárga Fidelita plüssfigura is. Ezt már a kicsivel nagyobb korosztály is könnyedén ráerősíthette iskolatáskájának cipzárjára, s a nagy, március 15-i megemlékezéseken ezzel feszíthettek. Sőt, akár egy-egy aktatáska, hasi-tasi, retikül oldalán is időnkén fel-felbukkant a fityegő Fidelita baba, ha akadt elég elszántság, fanatizmus egyesekben..
Március vége felé járt az idő. A lap kiadója úgy tervezte (vagy talán nem is ők?), hogy április első hetével lezárják a kis űrlény történetét. A kampány végső hajrájában inkább már ténylegesen csak magukat a szavazókat állítanák célkeresztbe, hiszen a tényleges döntés elvégre az ó kezükben van (meg a tollban, ami azt a híres X-et a körbe beleírja).
Eljött a vasárnap. Az emberek hatalmas hordákba tömörülve, különbuszokra préselődve, szinte légmentességig tömött vonatok vagonjaiban nyomorogva indultak meg Budapest felé szerte az országból, sőt, még azon kívülről is, hogy láthassák, hallhassák, megérinthessék ("ha csak ruhája szegélyét is") az Érinthetetlenek*-et.
Hogy ezúttal mennyire lehetett "gyermekbarát" a környezet? Vajon a "bejáratott" szavazók közül hányan vittek magukkal csemetéiket? Vajon ekkor hány önkéntes törte azon magát, hogy a gyermeksarok zavartalan biztonságot nyújtson? Helyesebb lenne talán úgy föltenni a kérdést, kinek jutott volna eszébe, illetve lett volna mersze egy hömpölygő, köztudottan felajzottan ordibáló, olykor erőteljesebb fizikai megnyilvánulásoktól sem visszariadó csoportosulásokkal is teleinvitált népség között felállítani GYERMEKMEGŐRZŐT?! Tehát nemigen találhatott ilyet az ember szülője. Sajnos akadtak olyanok szép számmal, akik az országjárásokon már megszokott paviloni légkörből kiindulva, azon tapasztalataira alapozva (kis naiv, nem tudja még, hogy oda nem csupán a szolid hallgatóság teszi tiszteletét), türelmetlenül toporzékoló, avagy gondtalanul futkorászó csimotákkal felpakolva jött LÁTNI és hallani.
Fideliták ezrei lendültek a magasba, hol kokárdás, hol szívecskés, a skandálás ritmusára billegően. A gyermekek nagy élvezettel, vidáman követték a csordaszellemet. Mámorukban észre sem vették a tülekedést, vihánc módra sodródtak-sodródtak, amikor a tömeg megindult. Így a pillanat, amikor a nagy Fidelita-őrület elsodorta egymástól a családtagokat, hirtelen történt, észrevétlen, de ez a pillanat a későbbiekben örök emlékként égett bele a köztudatba: valaki megkerült, valaki vem; valaki épen, valaki sérülésektől tarkítva; valaki pedig... gyászosan máshogy kerül vissza családja körébe. És sokan pedig még tudomást sem vettek a tényről. Vagy talán csak nem mertek...
A "répások"pártja - ennek ellenére - mégis elégedett volt: a politikai nevelés elérte célját. Éljen a propaganda, éljen a stratégia!
Érinthetetlenek*: utalás a Bonanza Banzai azonos című, a 101-ES SZOBA c. albumán tagtalálható dalra. Írásom velejét ennek a dalnak szellemében írtam. Kortalan, bármelyik rendszerre alkalmazható, akárcsak az ihlető dal. Érdemes meghallgatni, amennyiben teljességben érteni szeretnél.