Elemis történet
Általános iskolás, elemis koromban kezdtem el verseket (és egyebeket) írni, amit máig sem hagytam abba. Többször kontárkodott bele anyám ezen dolgaimba is, mint például a következő esetben is. Volt egy városi szintű versíró verseny középiskolások számára, amire én pár művemet be akartam küldeni, ezért az elküldésre szánt példányokat kinyomtattam. Ezt követően odamentem anyámhoz, hogy kérjek borítékot, amiben föladhatom. Anyám ezeket csakúgy szó nélkül kikapta a kezemből és elkezdte sorolni: „ezt elküldheted, ezt NEM KÜLDÖD EL”. Majd amelyikről Ő ÚGY DÖNTÖTT, hogy el lesz küldve, annak a hátuljára „jelige” címszó alatt RÁÍRTA GOLYÓSTOLLAL (!!!) A KAMERÁJA TÍPUSÁT, aztán odafordult hozzám és elkezdte OSZTANI AZ INSTRUKCIÓKAT: „Ez lesz a jelige, így biztos nem fogják összekeverni másokéval”. – a végeredmény egy ÁLTALÁNOS veszekedés mellett az lett, hogy nem lett beküldve egyik sem.
NEM TÚL EGÉSZSÉGES EZ A FAJTA HELYZETKEZELÉSI MÓDSZER.
(Íme egy kisajátítási kísérlet a sokból.)